Jólfest

Az élet erdeje munkacímmel új képet kezdtem készíteni. Valójában egy korábban elkezdett vásznat vettem elő, amivel nem bírtam. Időnként jót tesz, ha teljesen előről kezdünk valamit. A jelenlegi állapot még csak egy alap, de már jól látom mivé válik néhány napon belül, amikor folytathatom rajta a munkát.

Az is igaz, hogy most a maradék festékeimet használta, így a lehetőségeim korlátozottak, hiszen sok olyan tónus hiányzik belőle, ami igazán jellemezné a gondolataimat. Ellenben maga a kép megközelíti majd hangulatában az én hangulatomat.

Íme az ízelítő

Hát a vázlat sokat változott az eltelt idő alatt. Sőt rengeteget...

Úgy tűnik, hogy az a triptichon amit elkezdtem, kicsit kifogott rajtam. Nem ielsősorban technikailag, de az ideológia veszett el út közben.

Ami fényképnek jó volt, az most nem jó vásznon. Elharmadoltam és külön kezdtem hozzájuk ójból. Az eredeti téma helyenként megvan, így végül talán mégis összeilleszthető háromságból egység lesz, de egyesével nézve a témákat kissé átértelmezve, és bár az eredetivel hasonló, de attól mégis eltérő gondolatokat csemoészhetek bele.

Ez a darab szemben álva a képpel a jobbszélső eleme. Végül az ismétlődő motívumok és az átívelő figurák mégis összekötik a három vásznat. Vagy most még így gondolom...

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy fényfestés a március 15. téren. Berkes Dóra Fényevolúció című munkájáról készítettem néhány, szerintem elég jó fotót. Most pedig az az elszállt ötletem támadt, hogy festményt kellene belőle csinálni. 

A téren van egy szobor, amiről szégyen ide vagy oda, semmit nem tudok, de a fényfestett szobor lenyűgöző volt. Legalább is számomra az. Így aztán már csak egy kisebb vagyonba kerülő festékre van szükségem, és egy nagyobbacska vászonra. Na azért nem volna ez olyan hatalmas, inkább csak félnagy. 160x82cm... Ölég fura méret ahhoz, hogy nekem tetszen.

Nekem ezekkel a színekkel nagyon tetszik a robosztus szoboregyüttes, bár az én festményemen nem is maga a szobor, inkább a szobor és a színes fények kölcsönhatása lesz érdekes. Ha egyszer elkészül majd.

Megkérdezték tőlem, hogy mit ábrázol. Én a címével válaszoltam, gyermekszínekkel teremtett világot. Jó, de mit kell látni?

Álltam a kép előtt és csak néztem, és nem tudtam mit mondani. Bennakadt a szó, mert hirtelen annyi minden jutott eszembe. Hiszen ott látom benne az egész világot. Pont pont vesszőcske, készen van a fejecske... Napot látok, felhőket látok, erdőt látok és a tengert. Utakat látok és házakat, meseszép gömbölyű házakat. Tekergőző óriáskígyót is látok, de félek: Ezt mind csak én látom -ez csak az én gyerekvilágom...

Elkészült egy kép, ami kis kitekintés az elmúlt gyerekkor felé.

Akkor még minden olyan egyszerűnek tűnt...

Azon gondolkodom, hogy a kép hordozója farost legyen, vagy vászon. Mert ugye a vászon önmagában is használható, de a farostot mindenképp be kell keretezni. Ellenben a farost elég masszív alapot nyújt a sok merev rétegnek, kitöltő és festék egyaránt bőven kerül majd a képre. 

A témája már egészen összeállt a fejemben. Az elemeket fogom megfesteni, de kicsit a világűrt is megjelenítem majd. És nem lesz egy békés idilli ábrázolás. AZt tervezem, hogy inkább az elemek harcát fogalmazom majd meg.

Mivel itthon most csak farost lap van, ezért hajlok rá, hogy arra kerül majd, de nem vagyok meggyőződve róla, hogy ez jó megoldás. Annak ellenére sem, hogy a vászonnál rendkívül körültekintően kell eljárni a felvitt anyagok súlya miatt. Mégis hajlok rá, hogy vásznat kellene használni. 

No majd meglátom, egyelőre azt kell kikísérletezni, hogy mivel tudok kőzúzalékot rögzíteni. Valami műgyantára gondoltam, de még ez sem egészen világos. Ennek még utánna kell járjak.

Most egy olyan festményen gondolkodom, amiben felhasználnám azt a technikát, amit Balázs képén kísérleteztem ki, de azért a saját stílusomnak megfelelően alkamazva.

Ez a kép csak egy kis ízelítő, de a stílusról jó mintát ad.

Már csak a vásznat kell megvanni hozzá, meg nem árt egy kis festék, és töltőanyag sem :)

Az eredeti állapot megint csak vázlatnak bizonyult ehhez képest. Viszont most már tényleg készen van, ez a végleges állapota. Erre már jóérzéssel írtam rá a nevem, ki is merném állítani.

Motoszkálódik egy ideje már a fejemben egy félkész vázlat, de egyre inkább úgy érzem, hogy ki akar bújni. Már csak egy vászon kell hozzá, sok-sok paszta, és némi festék. Azt tudom még, hogy szabadban kell majd festenem, hogy vízszintesen is tudjak rajta dolgozni, az meg ugye a lakásban nem megoldható. 

Abban biztos voltam, hogy hozzányúlok még, de abban nem, hogy mit hozokl ki belőle. Mert ugye ez meg úgy van, hogy azt, amit belőlem meg a mindennapk. 

Nos ennek fényében úgy tűnik, hogy egyelőre nem a béke és nyugalom hatja át a karácsonyi készülődést, hanem az idegeskedés és békétlenség egy kis agresszióval fűszerezve. A harmadik balatoni képet fejeztem most be, ilyen lett:

Folstatódik a Balaton sorozat. Ez a kép is 100x70 cm, vászon-olaj. Most egy  kicsit majd szünetel a naplemente téma. Viszont jólesett ilyen meleg színekkel dolgozni, általában nem szoktam. Egy kis nyár a télben.

Mégsem tudtam megálni, hogy másképp is megfessem.

A különbség nem nagy, de a kép mégis más.

Ezen még majd dolgozom egy kicsit, de alapvetően ilyesmi lesz a végeredmény.

Elkészült két balatoni kép. Szeretem a Balatont, a naplementét, a vizet, a szellőt, a nyári estéket.

Rég nem festettem már ilyen egyszerű, letisztult vonalakkal, de ehhez a támához most csak így tudok hozzányúlni. Nem akarom megváltoztatni, megmásítani, átértelmezni. Az egyszerűségében is pompás érzéseket.

Mindkét kép 70x100 cm, feszített vászon-olaj.

Azt hittem, hogy engem mára virredóra nem lep meg a Mikulás. Tévedtem. 

Tegnap hivatalosan is befejeztem az előző képet. Nem hittem volna, hogy ma reggelre meg is száll az ihlet. Mégis csak lehet ebben a Télapó dologban valami. Hajnalban felébredtem és már mocorgott bennem a gondolat, hogy elővegyem a nyári élményeket. Amúgy is szívmelengető ebben a hidegben visszagondolni a forró nyárra és a sok szép emlékre.

Képet természetesen még nem teszek fel, csak ha már elkészültem vele.

Az irányított gondolkodás nem az erősségem, de néha jót tesz, ha a saját világomból kitekintek.

Komolyan készültem erre a feladatra, és azt hiszem, hogy alapvetően jól oldottam meg. A végeredmény épp annyira zaklatott, hogy az még ne zilálja szét a képet.

A kép, amit nézünk, mindig saját ismereteinken csapódik le, így az nem más, mint a valóság öntörvényű értelmezése. Az értelmezési tartomány persze úgy változik, ahogy a viszonyuló perspektívák változnak.

Körbe fogtava meg tudjuk változtatni az irányok adta értelmet. Képpé úgy áll össze a szín és a forma, hogy a látottakat az agy felruházza valamely eredetileg meg nem jelenő tartalommal a felületet.

Ebben a felületben igyekeztem belehelyezni az irányított gondolatot. A végeredmény tükrözi a kiindulópontot és a belőlem előhozott intuíciókat is.

A kép címe számomra olyan magától értetődő világot jelent, melyben minden megfigyelésünk egyedi és csak ránk jellemző megoldást eredményez az „EGOverzumban” kalandozva.

Saját képzeletünket használjuk ott, ahol az uni, vagy multiverzum nem ad számunkra kellő információt. A hiányzó részeket akár a meglévők figyelmen kívül hagyásával is saját szájízünk szerint fogalmazzuk meg -saját magunknak.

A mai naptól ez a blog is itt folytatódik. 

Ahogy eddig is, az új képekről itt írok bővebben, már ha van mit magyarázni rajtuk. Viszont tanulva a korábbi hibákból, csak az elkészült képeket teszem majd láthatóvá, és nem az alakulás folyamatát mutatom meg. 

Gondoltam rá, hogy írjak valami bemutatkozást, de nem teszem. Legyen elég bemutatkozó, ha megmutatom a saját külön bejáratú világomat a képeimen keresztül.